„Összefogás és együttműködés” - Sikeres konzultációsorozat Kamaránk szervezésében
![](/media/110000/tn1_117740-nakkik_logo_300dpi_kicsi.jpg)
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara megalkotott egy gazdaságfejlesztési koncepciót, a város, a térség fejlődésének elősegítésére. „Amennyiben a térség fejlődik, új beruházások jönnek, új munkahelyek létesülnek, így lesz kereslet a kereskedőknek, szolgáltatóknak, vendéglátó egységeknek.” – fogalmazott dr. Polay József elnök a 2023. évi TOP 100 kiadványban.
Ennek elősegítése érdekében kamaránk úgy döntött, hogy 2023-ban elindít egy konzultációsorozatot, amelynek keretében a minisztériumok is megismerhették a térség problémáit és ráirányítottuk a figyelmet a szükséges kormányzati lépésekre.
A konzultációsorozat részeként eddig Nagykanizsára látogatott Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Bókay Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára és dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes, dr. Parragh László, az MKIK elnöke, Czunyiné dr. Bertalan Judit, Joó István, a HIPA és Köves Béla, a NIPÜF vezérigazgatója.
A konzultációk mellett együttműködési megállapodást írtunk alá a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Kft-vel (MFOI).
Közlemény
A Nagykanizsa Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége – a 2024. évi tisztújító választásokkal összefüggésben – az alábbiakra hívja fel a tisztelt vállalkozások figyelmét:
A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 32.§ (2) bekezdése, valamint a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara Alapszabályának 94-95. pontja alapján a Kamara választóinak, tagjainak jegyzékét és az írásbeli jelölőlapot a Kamara székhelyén (Nagykanizsa. Ady u. 1.) működő ügyfélszolgálati irodájában 2024. július 02. és július 16. között közzéteszi.
A választási és tagjegyzékkel kapcsolatos észrevételeket megteheti írásban a nakkik@nakkik.hu e-mail címen, vagy leadhatja személyesen Szolgáltató Irodánkban.
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
Választási Bizottsága
Egyéni vállalkozók figyelem! - Aktualizálja ÖVTJ kódját!
![](/media/110000/tn1_117783-ksh.jpg)
Ezúton szeretnénk felhívni az egyéni vállalkozások figyelmét az ÖVTJ’24 változásra, annak érdekében, hogy az egyéni vállalkozók a 2024-es struktúrában szereplő kódoknak megfelelően szerepeltessék fő- és egyéb tevékenységeiket.
Amennyiben felvett az ÖVTJ (Önálló vállalkozások Tevékenysége Jegyzéke) nem került automatikusan módosításra, a vállalkozó kötelessége, hogy azt a Webes ügysegéden keresztül módosítsa. Az egyéni vállalkozói tevékenység adataiban történő változást be lehet jelenteni elektronikus úton, a Webes Ügysegéddel, a NAV telefonos ügyintéző rendszerével (ÜCC).
Amennyiben az egyéni vállalkozó elmulasztja a változás bejelentését, a járási (fővárosi kerületi) hivatal ellenőrzése során felszólítja a jogsértő állapot megszüntetésére.
Regionális Gazdasági Évnyitó a Sopronbánfalvi Kolostorban
![](/media/110000/tn1_117753-2024-03_-20_reg_gazdasagi_tom_8324_.jpg)
A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara a Nyugat-Dunántúli Kamarák Szövetségének leköszönő elnökeként március 20-án tartotta meg a Regionális Gazdasági Évnyitót a Sopronbánfalvi Kolostorban.
A jelenlévők előadásokon keresztül betekintést nyertek Sopron és térségének jelenlegi gazdasági helyzetébe, de az elmúlt évekre is visszatekintettek.
Fókuszban a Dél-zalai régió befektetésösztönzése
![](/media/110000/tn1_117735-_ggt2878.jpg)
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető- és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF Zrt.) voltak a NAKKIK Gazdaságfejlesztési konzultáció-sorozatának következő vendégei 2024. február 14-én, melyen korábban már több szakminisztérium és kormányzati szereplő is részt vett.
A kamarai rendezvény célja Nagykanizsa gazdaságának fejlesztése és új befektetések ösztönzése volt.
A konzultáción Joó István, a HIPA vezérigazgatója, Köves Béla, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója és Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos tartottak előadást.
2024. évre vonatkozó egyéni vállalkozói hatósági ellenőrzésekről szóló országos ellenőrzési terv
![](/media/110000/tn1_117592-ellenorzes_2-e1643640059142.jpg)
2024. évre vonatkozó egyéni vállalkozói hatósági ellenőrzésekről szóló országos ellenőrzési tervet ajánljuk figelmükbe. A tervben szereplő , kiemelt tevékenységek mellett bármelyik egyéni vállalkozás is számíthat ellenőrzésre.A hatóság első sorban azt figyeli, hogy az adott gazdasági tevékenység gyakorlásához kapcsolódó, jogszabályokban meghatározott hatósági engedéllyel rendelkezik-e, illetve ha képesítéshez kötött tevékenységet folytat, rendben vannak-e a szükséges papírjai az egyéni vállalkozónak.
Január 1-től változott az agrárkamarai törvény, ami sok társas vállalkozást is érint
![](/media/110000/tn1_117593-small-nemzeti-agrar-kamara-17043549066994.png)
2024. január 1-jén lépett hatályba az a módosítás, mely a cégek agrárkamarai tagsága keletkezését módosítja, kiterjesztve ezzel a tagságra kötelezettek körét.
Zala Vármegyei TOP100 kiadvány 2023 - Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
![](/media/110000/tn1_117570-doc06975720231207150009_001.jpg)
A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, és a Zalai Hírlap közös szervezésében megjelent a vármegye gazdaságát bemutató TOP 100 Zala Vármegye Gazdasága kiadvány.
Navracsics Tibor Miniszter Úr a kamarai rendezvényen
Idén is átadtuk az Egyetemi Kamarai Díjat
![](/media/110000/tn1_117479-diplomaoszto.png)
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége idén Pintér Milán mérnökinformatikus végzős hallgatónak ítélte oda az „Egyetemi Kamarai Díjat”.
A díjat a kamara 2014 óta a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán a legjobb tanulmányi eredményt elért, végzős, nagykanizsai lakosú informatikus vagy mérnök hallgatója részére ítéli oda. A kitüntetést Kereskai Péter, a kamara titkára adta át az ünnepségen.
Új törvény az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében
![](/media/110000/tn1_117473-small-justicia-web-16897494609298.jpg)
A módosító törvény elsősorban a békéltető testületekre vonatkozóan hoz új rendelkezést: segíti, hogy alapvetően online módon folytassák le a békéltető testületi eljárásokat, illetve egyes esetekben lehetővé teszi, hogy azon esetben is kötelezést tartalmazó határozatot hozzon a testület, ha a bepanaszolt vállalkozás nem tett ún. alávetési nyilatkozatot.
79 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén innovációs pályázatokra
![](/media/110000/tn1_117466-letoltes.jpg)
Magyarország új innovációs stratégiája, a Neumann János Program fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája.
Ennek keretében idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására.
Felhívás az NTAK regisztráció kiegészítésével kapcsolatban
![](/media/110000/tn1_117464-small-ntak-2-16889740057132.png)
Az NTAK regisztrációs felület új kötelező beviteli mezővel bővült, ki kell egészíteni a vendéglátásból származó bevételi adattal a regisztrációt!
A kormány elfogadta a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek adatszolgáltatási kötelezettsége 2023. július 1-jével szakaszosan indult el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.
Tárgyalási álláspontot fogadott el az EU Tanács a kritikus fontosságú nyersanyagokkal kapcsolatban
![](/media/110000/tn1_117462-small-landscape-g2bf446d89-1920-16887186822164.jpg)
Az EU Tanács 2023. június 30-án elfogadta álláspontját a kritikus nyersanyagok biztonságos és fenntartható ellátásának biztosítására szolgáló keret létrehozásáról szóló rendeletjavaslatról, vagyis a kritikus nyersanyagokról szóló törvényről.
Elfogadta a kormány az MTÜ javaslatát – megjelent az NTAK adatszolgáltatást módosító rendelet
![](/media/110000/tn1_117458-vend.png)
A kormány megfogadta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így 2023. július 1-től csak azoknak a vendéglátó üzleteknek kell valós időben adatokat szolgáltatniuk arról, hogy miből mennyit adtak el, amelyeknek a 2022-es nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot – derült ki a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányrendeletből.
Választási közlemény
![](/media/110000/tn1_117860-szavazas.jpg)
2024-ban a kamarai törvény értelmében lejár a küldöttek és a tisztségviselők mandátuma.
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara Választási Bizottsága a 2024. július 1-i ülésén elfogadta azokat a szabályokat, amelyek szükségesek a kamarai választások lebonyolításához.
Fontos tudnivaló, hogy a választási névjegyzékben szereplő gazdálkodó szervezetek választhatnak és csak az önkéntes kamarai tagok választhatók.
A választásra jogosultak és a választhatók adatait július 2 – július 16. között közzétettük. Azzal kapcsolatban kifogás nem érkezett.
A küldöttválasztó tagozati ülések időpontjai és az írásbeli jelölések beérkezési határideje az alábbiakban olvasható:
MKIK Kisvállalkozás-fejlesztési kollégiumának adócsomag javaslatai 2024
![](/media/110000/tn1_117784-javaslat.png)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara minden évben összeállítja az adócsomaghoz szánt javaslatait, ezzel is segítve a jogalkotó munkáját. Munkánk célja a vállalkozások adókörnyezetének javítása, valamint a Kormányzat adószabályozási munkájának támogatása. Idén az MKIK Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégiuma, melynek elnöke dr. Polay József, a NAKKIK elnöke, vállalta fel azt a feladatot, hogy összegyűjti a vállalkozások működését nehezítő jogszabályokat és megfogalmazza hozzájuk azokat a módosító javaslatokat, amelyekkel az adott jogszabály mindennapos alkalmazása megkönnyítené az adózók jogkövető magatartását és az ehhez kapcsolódó adminisztrációjukat.
A javaslat 2024. április 9-én megküldésre került a Pénzügyminisztériumba, Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár részére.
A Kormány 2024-2030-as versenyképességi stratégiája
![](/media/110000/tn1_117757-nagy_m-_versenykep_-_strat_-_.png)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (NGM) és Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatták a kormány az új versenyképességi startégiáját.
A stratégia részleteit a 2024. április 9-10.-i kétnapos konferencia keretében fogják ismertetni. Azonban tárcavezető úr kiemelte, hogy cél a továbbiakban is az uniós fejlettség 90 százalékának elérése 2030-ig.
Elérhető az Adótanácsadó 2024. évi száma és az e-Learning Tudástár az MKIK honlapján
![](/media/110000/tn1_117752-adotanacsado_2024.png)
Az Adótanácsadó 2024. évi száma már elérhető az MKIK honlapján (pdf-ben és online lapozható verzióban). A kamarai kiadvány 2024-ben kizárólag online formában jelenik meg és az alábbi linken érhető el:
https://mkik.hu/adotanacsadasok
A legfontosabb adóváltozásokról – KKV-k számára – készített 2024. évi e-learning tananyag pedig a következő linken érhető el:
Folytatódott a konzultációsorozat az Építési és Közlekedési Minisztérium részvétel
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara február 1-én konzultációt tartott az Építési és Közlekedési Minisztériummal, majd február 14-én a HIPA és a NIPÜF részvételével szerveztünk Befektetésösztönző Konzultációt.
A Békéltető Testületi eljárások változásai 2024-től
![](/media/110000/tn1_117589-small-justicia-web-16897494609298.jpg)
A fogyasztók és vállalkozások közötti fogyasztói jogvitákban eljáró békéltető testületek működése 2024-től jelentősen megváltozik, de a felek jogai és a fogyasztók igényérvényesítési lehetőségei nem csorbulnak.
A testületek regionális szervezetté válnak, Zala Vármegye, Vas Vármegye és Győr-Moson-Sopron Vármegye területén lakó fogyasztók ügyeiben 2024-től a győri székhellyel működő békéltető testület jár el. A regionális testület elnevezése: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület (telefon: +36 96 520 217, e-mail: bekelteto.testulet@gymsmkik.hu).
Együttműködési megállapodás az MFOI-val
![](/media/110000/tn1_117579-kep1.png)
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara december 12-én együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Kft-vel (MFOI).
Díjátadással egybekötött Gazdasági Konzultáció
![](/media/110000/tn1_117550-12.jpg)
Az október 12-én a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megrendezésre került Gazdasági konzultáció fő témája Dél-Dunántúl fejlesztése volt. A rendezvény résztvevőit Balogh László polgármester, valamint Cseresnyés Péter Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője köszöntötte, majd a részvevők dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének, valamint Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosának előadását hallgathatták meg.
Duplázás a Széchenyi Kártya Programban
![](/media/110000/tn1_117485-szechenyi-kartya-e1560326649200.jpg)
2023. augusztus 1-től 1 milliárd Ft összegre emelkedik a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek felső határa, és duplájára, 400 millió forintra emelkedik a lízíngkonstrukció keretösszege is.
Módosultak az adókedvezmények igénybevételének szabályai
![](/media/110000/tn1_117478-20230623-szocho-792x414.jpg)
A Magyar Közlöny 2023. évi . évi 105. számában hirdették ki A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvényt.
GFM tájékoztató a rendkívüli munkavégzés díjazásáról
![](/media/110000/tn1_117469-small-munkavegzes-16890609929399.jpg)
Figyelmükbe ajánljuk a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztályának tájékoztatását a rendkívüli munkavégzés díjazásáról.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium által készített tájékoztató anyagot csatoltan találják.
Munkában az árfigyelő rendszer
![](/media/110000/tn1_117465-homebanner-min-4d113daa.png)
Július első hétvégéjén elindult az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett hozott létre.
Az árfigyelő felületén az első két napban közel kétszázezren tájékozódtak az online rendszerbe bevont 62 termékkategóriába tartozó termékek nyilvántartott árairól.
Segítség a MOHU partner portáljának használatához
![](/media/110000/tn1_117463-podcast-gcea640f0f_1280.png)
A MOHU Partner Portál Intézményi hulladékbirtokosok által használt funkciónak használatához oktató videók érhetőek el, melyek a regisztráció, és a szerződéskötés folyamatát mutatják be.
GFM tájékoztató a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos kötelezettségekről
![](/media/110000/tn1_117461-small-felmondas-16881178522139.jpg)
Megjelent a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztályának tájékoztatása a munkaviszony megszűnésekor és megszüntetésekor kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről.
A GFM által készített tájékoztató anyagot csatoltan olvashatják.
Augusztus elsejétől megszűnik az árstop, a kötelező akciózás mértékét ugyanakkor 15 százalékra emelik
![](/media/110000/tn1_117457-small-arstop-16874255272901.png)
A kormány már csak egy hónapra hosszabbítja meg az árstopot. Indoklásuk szerint augusztusban 15 százalékra csökken az infláció, ami akár decemberre egyszámjegyű lesz.
Építőipari regisztráció
- Általános tájékoztató
- Regisztráció
- A vállalkozás adatainak módosítása
- Tájékoztató a díjfizetésről
- Igazolás, kivonat, másodlat igénylése
- ON-LINE Építőipari Kivitelezői nyilvántartás
- Törvényi háttér
- Gyakran ismételt kérdések az építőipari regisztrációval kapcsolatban
- E-építési napló
- Üvegkapu
- Építőipari Vállalkozók Etikai Kódexe, valamint Építési szerződésminták
- Kötelező kivitelezői felelősségbiztosításról
- Tájékoztató a kivitelező feladatairól az építési termékek betervezése és beépítése során
Magyarországi vegyeskamarák
- Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara/Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer
- Canadian Chamber of Commerce in Hungary/Kanadai Kereskedelmi Kamara Magyarországon
- Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara/ Chambre de Commerce et d'Industrie Franco-Hongroise
- Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara/Câmara de Comércio Luso-Húngara
- Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara/Camera di Commercio Italiana per l'Ungheria
- Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországon / American Chamber of Commerce in Hungary
- Holland-Magyar Vegyeskamara / Netherlands-Hungarian Chamber of Commerce
- Brit Kereskedelmi Kamara Magyarországon / British Chamber of Commerce in Hungary
- Svéd Kereskedelmi Kamara Magyarországon / Swedish Chamber of Commerce in Hungary
- Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara / Swisscham Hungary
- Magyar-Orosz Kereskedelmi Kamara / RussCham Hungary