Üdvözöljük a

Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért 2016 pályázat- Nemzeti forduló

honlapján!

-

"Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért 2016" pályázat- Nemzeti forduló

Szerző: Kereskai Péter | 2016. április 4.

Tisztelt Hölgyen/Uram!

 

Magyarország KKV Követeként fő feladatom a magyar kis- és középvállalkozók érdekeinek képviselete, a jó vállalkozói gyakorlatok ösztönzése, valamint az uniós vállalkozásfejlesztési kezdeményezések megvalósítása hazánkban.

A „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért 2016” elismerés kapcsán is arra szeretném bíztatni a kiemelkedő vállalkozásfejlesztési kezdeményezéseket, hogy nevezzenek a most meghirdetésre kerülő nemzeti fordulóra annak érdekében, hogy minél szélesebb körben legyenek ismertek a magyar gyakorlatok Európában.

 

Az Európai Bizottság által 2005-ben alapított „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” elismerés nem csupán verseny. Fő célja, hogy fokozza a vállalkozási tevékenység ismertségét, emellett figyelmet kapjanak a vállalkozói, nonprofit, önkormányzati valamint az állami szintű kiemelkedő projektek egyaránt. A pályázat az Európa Unió tagállamaiban, valamint Izlandon, Norvégiában, Szerbiában és Törökországon keresi azokat a magas szintű kreatív vállalkozói, vállalkozásfejlesztési projekteket, amelyek legalább két éve működnek és nemzetközi szinten kiemelkedő példával szolgálnak, ösztönzően hatnak a vállalkozói szektorra.

A Díjra két kiválasztási szakaszban, nemzeti és európai szinten kell nevezni. A nemzeti szintű fordulóból a szakmai zsűri a hat kategóriából összesen két projektet juttathat tovább az európai megmérettetésre. Az Európai Zsűri Fődíját – amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet – az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozói kezdeményezésének bizonyul. 2016 novemberében rangos díjátadó ünnepségre kerül sor - a hagyományok szerint az éves Európai KKV Közgyűlés részeként. A nemzeti forduló összes továbbjutója meghívást kap a pozsonyi eseményre.

Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt években több magyar sikertörténetet is díjazott az európai zsűri. 2011-ben ilyen volt a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató Panda Hotelt, és a Miskolc Holding Zrt. „Anti-Bureau” programját. Továbbá külön elismerésben részesült a Széchenyi Kártya program is. 2014-ben pedig a Gazdagmami Kft. nyerte a zsűri fődíját, egyben a „Vállalkozói kedv ösztönzése” kategóriában is győztes lett. A Gazdagmami projekt a kisgyermekes anyukákat segít a vállalkozói ismeretek elsajátításában, illetve a vállalkozásindításban. 

Bízunk benne, hogy a sikerek 2016-ban is folytatódnak, és kiváló magyar projekteket tudunk az európai zsűri számára javasolni.

 

2016-ban az alábbi hat kategóriában lehet pályázni:

  • A vállalkozói kedv ösztönzése
  • A vállalkozói ismeretek növelése
  • Az üzleti környezet fejlesztése
  • A vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése
  • A zöldgazdaság ösztönzése
  • Vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért

 

Nevezési határidő: 2016. május 15.

A jelentkezéseket a kkvdij@ngm.gov.hu email címre várjuk.

 

A pályázati kiírást, a jelentkezés lapot és az eljárási kézikönyvet mellékelten küldjük!

 

További információk elérhetők a Díj hivatalos Facebook oldalán és az Európai Bizottság honlapján.

 

Kérem, amennyiben az Ön szervezete rendelkezik olyan projekttel vagy tud olyan projektről, amely megfelel a pályázati feltételeknek, szíveskedjen megküldeni részünkre, hogy felvehessük a kapcsolatot a projektgazdával.

Továbbá kérem, szíveskedjen a díj felhívását partnereiknek, vállalkozásoknak elküldeni, illetve honlapjukon megjelentetni.

 

Kérdés esetén kollégáink az alábbi elérhetőségeken állnak rendelkezésükre:

kkvdij@ngm.gov.hu

+36 1/ 795-9875

 

Közreműködésüket ezúton is köszönöm!

Üdvözlettel:

 

 

 

NEMZETGAZDASÁGI

MINISZTÉRIUM

dr. Lenner Áron Márk

 

Belgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkár

KKV követ

Cím: H-1055 Budapest, Honvéd u. 13-15.

Tel:  +36 1 795 9934

E-mail: mark.aron.lenner@ngm.gov.hu