Üdvözöljük a

Osztrák Beszállítói Nap - 2018.11.20. Győr

honlapján!

-

Osztrák Beszállítói Nap - 2018.11.20. Győr

Szerző: Kereskai Péter | 2018. október 25.

Engedje meg, hogy felhívjuk szíves figyelmét az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztályának szervezésében 2018. november 20-án, kedden, 08:30-tól Győrben, a Nemzetközi Kereskedelmi Központban megrendezésre kerülő BESZÁLLÍTÓI NAPRA, melyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben hirdetünk meg. A rendezvény előre kialakított időbeosztás alapján biztosít B2B tárgyalási lehetőséget osztrák cégekkel.

Kérjük, ehhez tekintse meg a minket előzetesen megkereső osztrák cégek konkrét üzleti ajánlatait, melyek alább találhatók!

 

Megfelelő szakmai kompetencia és a szükséges technológiai háttér megléte, valamint az esetleges egyéb feltételeknek való megfelelés esetén várjuk jelentkezését a megadott online linken azon osztrák vállalatok megjelölésével, amelyekkel tárgyalást kíván folytatni.

 

A rendezvényen való részvétel a magyar jelentkezők számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött, illetve fenntartjuk a jogot a jelentkezők előszűrésére.

 

A rendezvény időpontja: 2018.11.20. 8:30 – 17.00

A rendezvény helyszíne: Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ (Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) - 9021 Gyõr, Szent István út 10/A (Fontos: Kérjük, ügyeljen a pontos címre, azaz Szent István út 10/A, mivel a Szent István út 10. messze esik. A pontos cím GPS-koordinátái: Észak 47°41’09.28” / Kelet 17°38’28,39” // Támpont lehet még a győri Hotel Ibis, amely a Kamara szomszédságában található.)

 

Jelentkezési lap: https://fd7.formdesk.com/aussenwirtschaft/koop2018

Jelentkezési határidő: 2018.11.06.

 

A beérkezett összes jelentkezés alapján a rendezvény előtt elküldjük Önnek tárgyalási időpontjait. Helyszíni regisztrációra a rendezvény teljes ideje alatt lehetősége lesz.

 

Várható program:

 

8.30 – 9.00       Regisztráció

9.00 – 9.40       Köszöntő és rövid bevezető előadás német nyelven

9.40 – 9.45       Technikai szünet

9.45 – 12.00     Személyes tárgyalások kezdete

12.00 – 13.00   Networking ebéd

13.00 – 17.00   Személyes tárgyalások folytatása

 

A rendelkezésre álló időkeretben tárgyalásokat folytathat az osztrák cégek képviselőjével német (vagy angol) nyelven. A megbeszéléshez szükség esetén tolmácsolást biztosítunk.

 

A résztvevő osztrák cégek konkrét üzleti ajánlatai:

 

-       Austrex Handels-GmbH / www.austrex.at / CNC-esztergálás és -marás, lemezgyártás (lézeres, élezés, hegesztés) ill. felületkezelés házon belül vagy partner révén. 10 és 5.000 db közötti szériák.

 

-       Dipl.Ing. Georg H. Hauser GmbH / www.hauser-wien.at / Munkalapok, szekrények, fali burkolatok, párologtatófedők, nagykonyhai szekrények kialakítása rozsdamentes acéllemezekből.

 

-       Dlouhy GmbH / www.dlouhy.at / Általános fémmegmunkálás / egyéb kiegészítő járműgyártási munkálatok.

 

-       Dog in the Box GmbH / www.doginthebox.net / Alumínium lézervágása és hajlítása ill. porszórás, valamint összeszerelési és csomagolási lehetőség.

 

-       Doka Österreich GmbH / www.doka.at / Hegesztési elemek alumíniumból és acélból: vágás (fűrész, plazma, lézer, csőlézer, stancolás), lemezek vagy csövek átformázása, hegesztés védőgáz mellett (manuálisan vagy robottal), lakkozás (fecskendező lakkozás, merítő lakkozás, porszórás, KTL-lakkozás), horganyzás (tüzihorganyzás, galvanikus horganyzás) - nem szükséges az összes folyamatot nyújtani. // Kovácsolt elemek és öntött elemek: - 0,5 - 10 kg, öntött elemek esetén temper-öntvény vagy gömbgrafitos öntöttvas // Általános követelmények minden beszállítóval szemben: ISO 9001, 14001 és 18001 kívánatos, hegesztési munkálatoknál továbbá EN 1090-2 EXC 2 vagy ISO EN 3834

 

-       ELIN Motoren GmbH / www.elinmotoren.at / Általános fémmegmunkálás, főként esztergálási és marási munkálatok.

 

-       Kostwein Maschinenbau GmbH / www.kostwein.at / Általános gépgyártás és fémmegmunkálás ill. lemezmegmunkálás, esztergált és mart elemek műanyagból, fogaskerekek.

 

-       Next Generation Recyclingmaschinen GmbH / www.ngr.at / Megmunkált (mart és esztergált), közepesen nehéz acélelemek (hegesztési elemek) gyártása ill. lemezmegmunkálás.

 

-       NFT Natural Food Trade GmbH / www.naturalcrunchy.at / A Natural Crunchy biomárka saját receptúra szerinti ill. további termékek, úgymint kekszek, snack-ek, stb. bérgyártása.

 

-       Pöttinger Landtechnik GmbH / www.poettinger.at / Hegesztési elemek, csőhajlítás és hegesztés, fémfeldolgozás (esztergálás és marás) / nyersanyag: lemezek: nagy formátum, kezeletlen, néhány esetben pácolt, olajozott, Alform 340/460, Durostat B2/melegen húzott-/bóracél, Durostat 400, Brinar 400Cr, S235JR, S355J2+N, S355 MC, S460 MC / finomlemezek: nagy formátum, középformátum DC01A / félkész termékek: - laposacél S235JR, S355J2, S460MC, bóracél / köracél 42crM04, S355, 30Mn5+QT, 34CrNiMo6 / formacsövek SG50, S235, S275, S355 / melegen hengerelt illesztés nélküli csövek E355 / formaacél Pöttinger specifikáció szerint.

 

Várjuk jelentkezését. Amennyiben további kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal!

 

Üdvözlettel:

 

Szente Thomas

Marketing Officer

+36 1 461 50 61


 

 

Osztrák Nagykövetség - Kereskedelmi Osztály
Budapest
Délibáb utca 21.
1062

T +36 1 461 50 40
F +36 1 351 12 04
budapest@advantageaustria.org
www.advantageaustria.org/hu