Üdvözöljük a

SzKTV 2013: ünnepélyes díjátadó a Parlamentben

honlapján!

-

SzKTV 2013: ünnepélyes díjátadó a Parlamentben

Szerző: Rózsáné Bagonyai Szilvia | 2013. június 17.

A 6. Szakma Sztár Fesztivál országos szakmai versenyein legjobban szereplő, a szakmánkénti első három helyezést elért tanulók, gyakorlati felkészítő tanáruk és iskolájuk igazgatója, valamint a versenyek megrendezését kiemelten támogató cégek képviselői részére a Parlamentben rendeztek díjátadó ünnepséget 2013. június 11-én.

Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár és dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a győztesek és felkészítőik részére okleveleket adott át.

 

„Az életben nincs egyetlen komoly dolog sem a világon, amihez nem kellene komoly munka és lelkesedés. A mostani verseny azt jelzi, hogy egyre nagyobb becsülete lesz a kétkezi munkának.” – mondta az Országgyűlés elnöke, Kövér László köszöntőjében.

 

dr. Parragh László azt emelte ki, hogy a díjátadó éppen abban az épületben, az Országházban, zajlik, amelynek minden anyaga hazai, és minden alkotása magyar mesterektől származik. Erre emlékeztet az a 88 szobor is, amely a mesterségeket mutatja be, s amelyek között a győztesek közül többen is ráismerhetnek saját szakmájukra.

 

Hoffmann Rózsa is utalt arra, hogy az egykor jó hírű magyar mesteremberek presztízsét szeretnék újjá éleszteni.

 

Az országos szakmai versenyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásába átadott 39 szakképesítésben hirdették meg, a nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulók számára. Az elődöntőkön közel 3700 tanuló indult, és 110 iskolából 198 diák jutott a döntőbe. A versenyben elért eredménye alapján az idén a tanulók 94 százaléka felmentést kapott a teljes szakmai vizsga letétele alól. A legsikeresebb versenyzők képviselik Magyarországot a szakmák nagy nemzetközi versenyein.