WorldSkills Leipzig 2013.Lipcse, Németország 2013. július 2-7.

Szerző: Rózsáné Bagonyai Szilvia | 2013. július 10.

Magyarország 2013-ban negyedik alkalommal indult a 42. alkalommal megrendezésre került szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills szakmai világbajnokságán. A viadalon 52 ország 1045 versenyzője, összesen 47 szakmában mérte össze a tudását.

A Magyar Csapat 15 versenyszámban 16 versenyzővel állt rajthoz a fiatal szakemberek viadalán.

A rendkívül kiélezett mezőnyben az ázsiai országok versenyzői hagyományosan kiemelkedően szerepeltek. Az európai országok közül csak a szakképzésben élenjáró országok versenyzői tudtak dobogóra kerülni.

A Magyar Csapat fejlődését a legjobban az bizonyítja, hogy a nagyon szoros versenyben 5 versenyszámban – épületasztalos, festő-dekoratőr, informatikai hálózati rendszergazda, mechatronika, szépségápoló – értek el kiemelkedő eredményt fiataljaink, míg Londonban csak egy kiválósági érem jutott versenyzőinknek. Ezzel a teljesítménnyel Londonhoz képest öt helyet léptünk előre. Az országok versenyében így a 31. helyen végeztünk.

A nemzetközi tapasztalat szempontjából fontos megemlíteni, hogy az induló 16 versenyzőnk közül, mindössze hárman rendelkeztek nemzetközi versenytapasztalattal. A versenyen szereplő magyar csapat teljesítménye, még inkább igazolja, hogy tovább kell folytatnunk a szakképzésben megkezdett utat, amely a szakmai ismeretek magas szintű elsajátítására helyezi a hangsúlyt. A csapat teljesítménye megerősíti azokat a szakképzésben lejátszódó változásokat, amelyek a munkával egybekötött vállalati, üzemi tanulószerződéses, duális gyakorlati képzést helyezik a magyar szakképzés középpontjába.

A négy napos versenyt körülbelül 200.000 érdeklődő tekintette meg.

A versenyt meglátogatta Dr. Czomba Sándor foglalkoztatás politikáért felelős államtitkár, Dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Dr. Czukor József Magyarország berlini nagykövete is, akik találkoztak a WorldSkills Europ elnökével Jos de Goey úrral. A találkozón szó esett 2018-ban sorra kerülő EuroSkills verseny Magyarországon történő megrendezésének lehetőségéről.