Együttműködési megállapodást kötött a Nyugat-Dunántúli Kamarák Szövetsége a Soproni Egyetemmel

Az együttműködési megállapodást a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara mellett Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron Vármegye, valamint Sopron város Kereskedelmi és Iparkamaráinak elnökei és a Soproni Egyetem rektora írták alá. Az együttműködés célja a kamarák érdekeltségi körébe tartozó szervezetek versenyképességének erősítése az egyetem képzési kínálatának a vállalati igényekhez való igazításával.
A Nagykanizsa Kereskedelmi és Iparkamarát Kereskai Péter titkár képviselte az eseményen.
Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében kiemelte, hogy korábban a győri Széchenyi egyetemmel már elindult ez a fajta megállapodás. A Soproni Egyetemnek a közel háromszáz éves múltja mellett, olyan egyedi képzése is van, amely a gazdaság szereplőinek, a munkavállalóknak vagy a vállalkozásoknak, modern, korszerű formában kínál felnőttképzéseket. Lehetőséget biztosít a modulokból álló képzésekre, a környezetvédelemmel vagy energiával kapcsolatos új technológiák megismerésére, az innovatív tudás megszerzésére. A most aláírt megállapodás hozadéka kettős, egyrészt erősödhet a vállalatok versenyképessége az egyetem által kiállított tanúsítványnak köszönhetően, másrészt pedig az egyetem visszacsatolást kaphat arról, hogy az alapképzésben esetlegesen mit kellene még oktatni.
dr. Fábián Attila, az egyetem rektora elmondta, hogy azok a kereskedelmi kamarák, amelyekkel a Soproni Egyetem a megállapodást megköti, jól látják, hogy az innovációnak és fejlődésnek az alapját a térségben működő egyetemek adják. Olyan képzéssekkel tudják segíteni a vállalkozásokat, amelyek azok ipari tudására, kereskedelmi és gazdaságfejlesztési képességeire épülnek.
A megállapodás aláírása után prof. dr. Alpár Tibor rektorhelyettes vezetésével a résztvevők bepillantást nyerhettek az NRRC laborban végzett munkafolyamatokba is.
Forrás: kisalfold.hu; sopronmedia.hu
Fotó: Rombai Péter
Építőipari regisztráció
- Általános tájékoztató
- Regisztráció
- A vállalkozás adatainak módosítása
- Tájékoztató a díjfizetésről
- Igazolás, kivonat, másodlat igénylése
- ON-LINE Építőipari Kivitelezői nyilvántartás
- Törvényi háttér
- Gyakran ismételt kérdések az építőipari regisztrációval kapcsolatban
- E-építési napló
- Üvegkapu
- Építőipari Vállalkozók Etikai Kódexe, valamint Építési szerződésminták
- Kötelező kivitelezői felelősségbiztosításról
- Tájékoztató a kivitelező feladatairól az építési termékek betervezése és beépítése során
Magyarországi vegyeskamarák
- Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara/Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer
- Canadian Chamber of Commerce in Hungary/Kanadai Kereskedelmi Kamara Magyarországon
- Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara/ Chambre de Commerce et d'Industrie Franco-Hongroise
- Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara/Câmara de Comércio Luso-Húngara
- Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara/Camera di Commercio Italiana per l'Ungheria
- Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországon / American Chamber of Commerce in Hungary
- Holland-Magyar Vegyeskamara / Netherlands-Hungarian Chamber of Commerce
- Brit Kereskedelmi Kamara Magyarországon / British Chamber of Commerce in Hungary
- Svéd Kereskedelmi Kamara Magyarországon / Swedish Chamber of Commerce in Hungary
- Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara / Swisscham Hungary
- Magyar-Orosz Kereskedelmi Kamara / RussCham Hungary